70 év szubjektív, hiányos és rendhagyó áttekintése

Egy egyetemi ikon távozott! Dr. Kovács Kristófra, docensre, egykori lapigazgatónkra, az egyetemi közélet meghatározó alakjára 2019-es írásával emlékezünk, amit az egyetem 70 éves fennállása inspirált.

Első tanszékvezetőm, az áldott emlékű Déri Márta mindannyiunk számára kötelező olvasmánnyá tette Dévényi Tibor „Dr. Ezésez Géza karrierje…” című könyvét. Ebből származik az idézet: „minden kezdet nehéz. Ennél nehezebb csak a folytatás lehet.”

Ez a mélyenszántó gondolattöbbszörösen igaz: az egyetem alapítása óta gyakran előfordult, hogy a növekedés nehézségei a nehézségek növekedésébe csaptak át, és ez a nehezen megszülető írás is újabb és újabb kihívások elé állít, amikor válogatnom kell a számomra – és remélhetőleg mások számára is – érdekes és kedves emlékek között.

Egyetemünk jogelődje, a BME Vegyészmérnöki Kara 1949-ben jött létre. Az első helyszínt – a mai A- épületet – a 2. világháború előtt eredetileg banknak szánták, de az idők (és a rendszer) változásával, átalakítások után ez lett egyetemünk első épülete. Az egyes helyiségeket elődeink igyekeztek minél kreatívabban kihasználni, így például a Radiokémia Tanszék izotóptárolója a bank trezorjába került.

Polinszky Károly, az egyetemalapító kurátor, később dékán, rektor kitűnő érzékkel válogatta ki az új kar oktatóit, akik iskolateremtő professzorként világhírűvé tették a veszprémi vegyészmérnök-képzést. Rektorsága alatt az oktatás szokásos gondjai mellett meg kellett küzdeni egészen másfajta nehézségekkel is. Sokan nem tudják, de a világ első repülőgép-eltérítője például veszprémi egyetemista volt, aki barátaival a Budapest-Szombathely járatot egészen a németországi Ingolstadt katonai repülőteréig vitte. 1956-ban a C-épület legfelső szintjén működött a „Szabad Magyarország Hangja” rádió, magyar és angol nyelvű adásait egyetemisták, fiatal oktatók szerkesztették, vezették. Polinszky Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal is, hogy a forradalom után elhurcolt oktatókat, hallgatókat hamar hazahozatta.

Voltak kalandos, politikai felhangoktól sem mentes történetek már ezt megelőzően is. 1953-ban például az április 4-i ünnepségen az egyetem párttitkára arról beszélt, hogy a közönség példát vehetne az Ásványtan Tanszék két fiatal oktatójáról, akik teljes fizetésükön békekölcsönt jegyeztek, és elmondta, hogy „…ez a két csodálatos ember nem tud velünk ünnepelni, mert most is dolgozik, ásványokat gyűjt a Kőszegi-hegységben.” A kétfiatalember addigra már a határ túloldalán járt.

A sors kegyetlen fintora, hogy az első ember, akivel találkoztak és segítséget kértek, egy civil ruhás orosz tábornok volt, aki azonnal bekísérte őket a szovjet parancsnokságra. A letartóztatás, bebörtönzés után 1956- ban szabadultak.

Az egyetem történetének vidámabb lapjai is voltak. 1967-ben megalakult az egyetem első és mindeddig egyetlen beatzenekara, az Esővárók együttes. A zenekar tagjai valamennyien egyetemisták voltak. A megalakulásuk utáni első nyáron a veszprémi várban, egy presszó szabadtéri teraszán zenéltek. A szerződésük szerint esős napokra is teljes gázsit kaptak, így nyilvánvaló volt, hogy várták az esőt…

1969-ben – az egyetem 20. évfordulójának megünneplésére – megszerveztük az első Veszprémi Egyetemi Napokat, ezzel elindult egy máig tartó sikertörténet. Gaál Zoltán rektorsága idején, a Georgikonnal való integráció, az összetartozás érzésének erősítésére megszerveztük az első Balaton Regattát. A sikeres evezősverseny kisebb-nagyobb átalakulások, változások után ma is él. Ekkor vált ötkarúvá az egyetem, ekkor hoztuk létre a Diákcentrumot. Kikristályosodott, kialakult az egyetem arculata, kiváló sajtókapcsolatok épültek ki, és 10000 fölé nőtt a hallgatói létszám.

Az 1956-ban alapított Egyetemünk újság sem maradhat ki a régi történetekből. Az alapítása óta eltelttöbb mint 60 év nem volt mentes a politikai viharoktól, belső vitáktól. Volt, amikor pártirányítással a megyei napilaphoz igazították, Napló-ízű volt a szerkesztés, tördelés. A napilap formátum után mára végre kialakult az igazi arculat. A legérdekesebb esemény mégis 1973-hoz kötődik. Az új tanév első, szeptemberi számát a megjelenés után alig néhány órával a hallgatói pártbizottság titkára begyűjtötte. Lélekszakadva végigrohant az egyetemen, a portákról, de még az oktatói szobákból is igyekezett összegyűjteni az összes példányt. Az ok mai szemmel megdöbbentő, de akkor nem volt meglepő: egyetemünk negyedéves hallgatója (azóta a Pécsi Tudományegyetem professzora) őszintén leírta nyári, Szovjetunióban töltött építőtábori élményeit. Ezt a lapszámot bezúzták, a megmaradt néhány példány a gyűjtők féltve őrzött kincse.

Az emléktöredékek sorát vég nélkül lehetne folytatni. Őszintén remélem, hogy a következő 70 év még több érdekes és szívet melengető történetet hoz. Boldog születésnapot, Pannon Egyetem!

Dr. Kovács Kristóf